8. rész

*Himchan PoV*
 

               Teljesen ledöbbenve néztem a jelenetet. Mintha az nem lenne elég, hogy pár órával azelőtt még Bang Yongguktól való sokkolt állapotomban képtelen voltam lehunyni a szemem, és arra vetemedtem, hogy bejövök a kórházba. Nem, nem elég. Pont abban a pillanatban kellett nekem benyitnom a legtöbb gondot okozó páciensemhez, amikor a főnököm éppen szájon csókolja őt! Mégis mi ez az egész?! Úgy látszik, a sors nem igazán szívlel engem ma este.

Körülbelül egy percnyi dermedt csend következett, a kórteremben vágni lehetett a feszültséget. A félhomályban is tökéletesen látszott, ahogy Youngjae arca vörösben pompázik, én lesápadok, Junhong meg félkómás állapotában valószínűleg azt sem tudja, hogy egyáltalán a világon van.

- Kérdezhetek valamit, drága Youngjae? – kérdeztem angyali mosollyal, és közelebb léptem a főorvoshoz.

- Kérdezz. – bólintott, látszólag kicsit megkönnyebbülten.

- Mégis mi a jó büdös francot művelsz? – üvöltöttem rá hirtelen felindulásból, és ezúttal pont nem érdekelt, hogy meghallják-e a betegek, avagy sem.

- Minek tűnik? – kérdezett vissza megjátszva a magabiztosságot, de zavartságát nem tudta leplezni.

- Nem buzibárban vagy!

- Homofób vagy talán?

- Ez egy beteg ember, te szerencsétlen! – kiáltottam rá.

- A lába van eltörve… - próbálkozott.

- Akkor is! Az én betegeimet nem csókolgatod, világos? - Közben átfutott az agyamon, hogy ez a mondat tulajdonképpen mennyire számít abszurdnak, főleg egy főorvosnak címezve.

- Ugyan miért nem? – vágott vissza.

- Tudni akarod? – mosolyogtam – Hát jó. Egy: mert beteg. És azt hiszem, ezzel mindent elmondtam, de a lassú felfogásod miatt mondom a másodikat is: mert te vagy itt a főorvos! Példaképnek kéne lenned, nem pedig ilyeneket csinálni. Felfogom én, a szerinted mikroorganizmus méretű agyammal is, hogy a melegeknek is kell valaki, de ne a betegemre hajts már rá, te szerencsétlen! Kérlek. Vagy ha ennyire Choi Junhong kell, akkor beszéld meg vele, és két hét múlva mehettek akár szobára is, de szerintem az első az lenne, hogy megkérdezed őt arról, hogy akar-e veled lenni, mert amúgy kibaszottul nem korrekt dolog lesmárolni egy veled azonos neműt, miközben alszik, és azt sem tudja, hol van.

- Junhong érzései viszonzottak! – kiáltott rám hirtelen, és ökölbe szorult a keze.

- Kérdezzük meg őt. – mosolyodtam el. – Drága Choi Junhongie, akarod-e hitvesedül az itt megjelent Yoo Youngjae főorvost, vagy inkább annak örülnél, ha az én akaratomat érvényesítve kilöknénk a hatodik emelet ablakán? Jól gondold meg, döntésed egy életre szól!

- Van fogalmad róla, hogy az állásoddal játszol, Himchan? - Vitánk olyan lendületesen folyt, hogy az álmából felvert Junhongnak esélye sem volt közbeszólni.
               - Talán nincs igazam?
               - A szerelem útjába semmi sem állhat!
               - De igen, bogaram. A viszonzatlanság. - mosolyodtam el diadalmasan, majd Junhongra emeltem a tekintetem.
               - Most mondanom kéne valamit? - nézett előre álmosan, rövid hatásszünet után.
               - Tulajdonképpen rajtad veszekszünk, szóval ja, nem lenne rossz. - válaszoltam.
               - Youngjae hyung... - nézett rá a sápadt főnökre. - Kimennél? Kérlek.
Youngjae arca még fakóbb színt vett fel. Először csak nagy szemekkel meredt a fiúra, majd indulatosan kicsörtetett az ajtón.
               - Miért küldted ki? - kérdeztem meg azonnal.
               - Beszélni szeretnék veled. - mondta határozottan, és egy mozdulattal felült az ágyban.
               - Mondd csak.
               - Leszögezném előre, hogy egy szemernyit sem kedvellek jobban, mint Yoo doktort, sőt mondhatni kevésbé, sokkal-sokkal kevésbé bírlak. – nézett mélyen a szemembe.
               - Én is szeretném ugyanezt mondani neked, de sajnos képtelen vagyok bárkit is jobban utálni Youngjae-nél. - mosolyodtam el.
               - Youngjae hyung ma vallotta be nekem, hogy meleg, és nem akarok játszani az érzéseivel, főleg így, hogy tudom hogy szeret. Vagy mi. - fintorodott el.
               - És ez most hogy jön ide? - értetlenkedtem.
               - Hát, tudod, sose volt egy idilli családom. – meredt maga elé. Apám rendszeresen ver. Memóriazavarom is lett miatta többek között, de anyám erről nem tud. Nem merem neki elmondani. Az egyetlen kiút az lenne, ha anya magától jönne rá és válna el apától, de ehhez az kéne, hogy apám dühében nyilvánosan üssön meg. A primitív értékrendjének az fájna a legjobban, ha azt mondanám neki, hogy meleg vagyok. Be akarok neki mutatni egy alibibarátot. Youngjae hyung bármennyire is kedves ember, ő nem lehet az, hisz komolyan venné és… belém szeretne. Ú te jó ég, nem hiszem el hogy tényleg lesmárolt... Na, szóval, tudnál nekem segíteni?
               - Miért pont én? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
               - Hát, izé... Talpraesett vagy, megbízható, és elég irritáló ahhoz, hogy apám azonnal kiakadjon tőled.
               - Ez felettébb motiváló. - bólogattam.
               - Jó, bocs. Segítesz? – kérdezte könyörgő szemekkel.

               - Kim Himchan, a népszerű sebész, aki bármelyik nőt elbájolja pár másodperc alatt, szerinted mikor fog meleget játszani holmi Choi Junhong kedvéért? – tettem csípőre a kezem.

               - Akkor, amikor életet kell mentenie. Tehát most. – mosolyodott el Junhong.

Mit tehettem volna? Igenis van, amikor az embernek félre kell tennie az egóját, és cselekedni. Nem mondom, hogy szívesen tettem, de beleegyeztem, hogy akár a büszkeségem árán is, akár nyilvánosság előtt is, de eljátszom Choi Junhong szerelmét. Orvosként életmentésre esküdtünk annak idején, és ha ezt az életszemléletünkbe kell beleépítenünk, akkor ki vagyok én, hogy hagyjam, hogy ez a kedves, intelligens kissrác még komolyabb sérüléseket szenvedjen?

Na basszus, kezdek  olyan lenni, mint Youngjae.