9. rész

*Zelo PoV*

Ezer meg egy dolog kavargott a fejemben egyszerre. Soha nem szerettem belebonyolódni mások életébe, most mégis minden összejött. Behoztak ide törött lábbal és most azon kapom magam, hogy a főorvos éppen szájon csókol. Ha nem viszononztam volna, egész biztos, hogy megbántom. Így viszont csak elhitettem vele, hogy talán van esélye. Choi Junhong! Most tényleg nagy szarban vagy!

"Meghitt" csókunk alig tartott egy percig.

- Himchan! - mondtam meglepve, mire Youngjae is az ajtó felé pillantott. Pár percig kínos csendben bámultunk egymásra, a feszültséget szinte vágni lehetett. Szégyelltem magam? Nem is kicsit. Abban reménykedt, talán kegyesek lesznek velem az égiek és megnyílik alattam a föld vagy valami hasonló. Legszívesebben kirohantam volna a szobából minél távolabb tőlük. Meg is tettem volna de szinte hozzá voltam láncolva az ágyhoz.

Próbáltam rendezni kusza gobdolataimat és valami elfogadható sztorit kieszelni, de ez nem bizonyult könnyű feladatnak. Agyam teljesen le volt fagyva, képtelen volt épkézláb megoldást találni. Csak néztem a vörös arcú Youngjaet és a kezeit tördelő Himchant. Vártam hátha valamelyikük megtöri a csendet.

- Kérdezhetek valamit, drága Youngjae? - fordult Himchan Hyunghoz.

És sikeresen kezdetét vette a vita. Himchan önmagából kikelve ordibált, Jae próbálta védeni magát én meg csak ültem és mint valami kívülálló próbáltam követni az eseményeket.

- A szerelem útjába semmi sem állhat! - mondta Jae idegesen.

- De igen, bogaram. A viszonzatlanság. - nézett rám diadalittas mosollyal az orvosom.

- Most mondanom kéne valamit?

Mit tudtam volna mondani. Himchant akartam megkérni, hogy segítsen szembeszállni az idióta apámmal, nem haragíthattam még jobban magamra. Igaz, célszerűbb lett volna Jaehez fordulni segítségért, de tudva, hogy a férfiakhoz vonzódik ( leginkább hozzám) nem volt szívem kihasználni az érzéseit. Főleg azért mert az utóbbi időben jó barátomként tekintettem rá. Most sem akartam megbántani ezért inkább megkértem , hogy menjen ki és hagyjon magamra Himchannal. Nem volt értelme tovább halogatni a dolgot, el kellett neki mondanom az igazat.

- Youngjae hyung ma vallotta be nekem, hogy meleg, és nem akarok játszani az érzéseivel, főleg így, hogy tudom hogy szeret. Vagy mi.

- És ez most hogy jön ide? - ráncolta szemöldökét.

-Hát, tudod, sose volt egy idilli családom. Apám rendszeresen ver. Memóriazavarom is lett miatta többek között, de anyám erről nem tud. Nem merem neki elmondani. Az egyetlen kiút az lenne, ha anya magától jönne rá és válna el apától, de ehhez az kéne, hogy apám dühében nyilvánosan üssön meg. A primitív értékrendjének az fájna a legjobban, ha azt mondanám neki, hogy meleg vagyok. Be akarok neki mutatni egy alibibarátot. Youngjae hyung bármennyire is kedves ember, ő nem lehet az, hisz komolyan venné és… belém szeretne. Ú te jó ég, nem hiszem el hogy tényleg lesmárolt... Na, szóval, tudnál nekem segíteni?  -  hadartam le gyorsan.

Úgy tűnt nem igazán tudott mit kezdeni a kis mmonológommal

- Miért pont én? – kérdezte.

- Hát, izé... Talpraesett vagy, megbízható, és elég irritáló ahhoz, hogy apám azonnal kiakadjon tőled

 - Ez felettébb motiváló. - Imádom a cinizmust ami a hangjából áradt. Egyszer, csak egyszer lehetne segítőkész.

 - Jó, bocs. Segítesz? – próbáltam a lehető legkedvesebben hozzászólni.

- Kim Himchan, a népszerű sebész, aki bármelyik nőt elbájolja pár másodperc alatt, szerinted mikor fog meleget játszani holmi Choi Junhong kedvéért? – Ennek komolyan ekkora egója van vagy csak a Broadwayen tette le a doktoriját?

- Akkor, amikor életet kell mentenie. Tehát most. - mosolyogtam rá és reménykedtem, hogy ezzel sikerül megnyernem magamnak.

- Legyen. - sóhajtott lemondóan.

Köszönöm! Ezek szerint mégis szorult belé egy kis emberség. Nem győztem magamban hálálkodni neki. Bár ebből ő nem hallhatott semmit de a levakarhatatlan vigyorom szerintem elárulta mit gondoltam.

- Khm. - köszőrülte meg a torkát. - Akkor reggel találkozunk. Jóéjt! - mondta hamiskás mosollyal majd csendben eltűnt a folyosón.

Most már csak egy pihentető alvásra volt szükségem, hogy fel tudjam dolgozni az egy nap alatt rámzúduló információ áradatot. Kikapcsoltam a tv-t, befordultam a fal felé és hagytam , hogy szépen lassan elnyomjon az álom.

- Junhongie! - szólongatott valaki. Mennyi az idő? Nem akarok felkelni. Hagyjanak békén.

- Zelo! Kelj már fel hoztam kaját. - ismerős volt a hang de nem volt kedvem kinyitni a szemem, hogy megbizonyosodjak róla ki is az.

-Ahj! Kóla is van... - Kóla? Na erre már kipattantak a szemeim. A szar kórházi teák után nem is lehetne jobb ajándékot kitalálni. Felnézve szembe találtam Jonguppal.

- Mondtam már, hogy egy isten vagy? - kérdeztem majd az ételtartó doboz után nyúltam.

- Csak nem rólam van szó? - jelent meg az ajtóban Himchan majd mellém lépve elkezdett a táskájában kotorászni. Ezek szerint csak most jött. Leült az ágyam szélére és megsimogatta az arcom, majd a kezembe nyomott egy hideg üveget.

- Tessék Junhongie. Ajándék. Aztán nehogy eljárjon a szád Naeun nővérnek - tette vékony mutatóujját a számra. - mert nagyon meg leszel büntetve. - kacsintott rám. Na jó. Ez meg mi volt? Milyen büntetés?! Ez teljesen perverz...

- Hékás! Áljjunk meg egy percre! - szólalt meg Jongup. - Először is: a kóla az én ötletem volt, nehogy már te is azt adj neki! - mondta sértődötten. - Másodszor: ki a fene vagy?!

Elmosolyodtam a reakcióján. Orvosom egy határozott mozdulattal felállt és kihúzta magát.

- Choi Junhong barátja, Kim Himchan. Nem mellesleg a Baram Kórház elsőszámú színésze. - hajolt meg illedelmesen majd elröhögte magát. Barátomból egy hangos sóhaj szökött ki majd visszaült a bőrfotelba.

- Komolyan kezdtem megijedni. - mondta. Kikapta kezemből az üdítős üveget, egy laza mozdulattal letekerte a kupakját és belekortyolt egy nagyot.

-Hé! Az az enyém! - szóltam rá durcásan mint valami kisfiú.

-Ezt azért mert átvertél. - ivott bele mégegyszer. - Különben is a "pasid" - rajzolt egyik kezével idézőjeleket a levegőbe. - vett neked mégegyet.

Idő közben a "pasim" kiment a szobából de előtte közölte velem, hogy ma vele ebédelek. Nagyon örültem , hogy hajlandó volt belemenni a játékba és segít nekem. Ezért tartozom neki de egyszer biztosan meghálálom.

Miután Jongup elment nagy nehezen felöltöztem. Mankókkal a kezemben megpróbáltam kimenni az udvarra. Már csak egy hetet kell itt lennem és aztán haza mehetek. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem erre gondolva. Boldog voltam, mert ha beválik a kis tervem és anyuék elválnak akkor nyugodtan élhetek. Viszont köcsögnek éreztem magam ha belegondoltam abba, hogy ezzel az apámnak akarok keresztbe tenni. Ő sosem gondolt arra, hogy árt nekem azzal ha megver és szavakkal bánt. Akkor nekem miért legyen lelkiismeret furdalásom?

Beszálltam a liftbe de mikor csukódott volna be az ajtó Himchan ugrott be mellénk. Megmyomta az ebédlő szintjének gombját.

- Nem azt mondtam, hogy várj meg? - nézett rám dühösen.

- Nem figyeltem az időt. Bocsánat. - mondtam. A lift ajtaja kinyílt. Himchan összelulcsolta ujjainkat és megindult az ebédlő felé.

- Ezt nem muszáj. -mutattam a kezünkre.

- Nem árt a gyakorlás. -  mondta. Az étkezőbe lépve szinte azonnal észrevettem Youngjae hyungot aki a sarokban ült két másik férfival beszélgetve. Mintha megérezte volna, hogy nézem meglepődve nézett rám. Nem is rám hanem inkább a kezemre ami még mindig Himchanét fogta. Felállt és ránk se nézve arcát megtörölve kirohan a folyosóra. Nem mehettem utána. Most nem. Tudtam, hogy ez most jobban fáj neki mintha kihasználtam volna de később ő is be fogja látni, hogy minkettőnknek így a jobb. Biztosan találni fog egy olyan srácot aki szereti és tiszteli. Akkor majd egy jót röhögünk az egészen, de most hagynom kell megnyugodni őt. Sajnálom!

8. rész

*Himchan PoV*
 

               Teljesen ledöbbenve néztem a jelenetet. Mintha az nem lenne elég, hogy pár órával azelőtt még Bang Yongguktól való sokkolt állapotomban képtelen voltam lehunyni a szemem, és arra vetemedtem, hogy bejövök a kórházba. Nem, nem elég. Pont abban a pillanatban kellett nekem benyitnom a legtöbb gondot okozó páciensemhez, amikor a főnököm éppen szájon csókolja őt! Mégis mi ez az egész?! Úgy látszik, a sors nem igazán szívlel engem ma este.

Körülbelül egy percnyi dermedt csend következett, a kórteremben vágni lehetett a feszültséget. A félhomályban is tökéletesen látszott, ahogy Youngjae arca vörösben pompázik, én lesápadok, Junhong meg félkómás állapotában valószínűleg azt sem tudja, hogy egyáltalán a világon van.

- Kérdezhetek valamit, drága Youngjae? – kérdeztem angyali mosollyal, és közelebb léptem a főorvoshoz.

- Kérdezz. – bólintott, látszólag kicsit megkönnyebbülten.

- Mégis mi a jó büdös francot művelsz? – üvöltöttem rá hirtelen felindulásból, és ezúttal pont nem érdekelt, hogy meghallják-e a betegek, avagy sem.

- Minek tűnik? – kérdezett vissza megjátszva a magabiztosságot, de zavartságát nem tudta leplezni.

- Nem buzibárban vagy!

- Homofób vagy talán?

- Ez egy beteg ember, te szerencsétlen! – kiáltottam rá.

- A lába van eltörve… - próbálkozott.

- Akkor is! Az én betegeimet nem csókolgatod, világos? - Közben átfutott az agyamon, hogy ez a mondat tulajdonképpen mennyire számít abszurdnak, főleg egy főorvosnak címezve.

- Ugyan miért nem? – vágott vissza.

- Tudni akarod? – mosolyogtam – Hát jó. Egy: mert beteg. És azt hiszem, ezzel mindent elmondtam, de a lassú felfogásod miatt mondom a másodikat is: mert te vagy itt a főorvos! Példaképnek kéne lenned, nem pedig ilyeneket csinálni. Felfogom én, a szerinted mikroorganizmus méretű agyammal is, hogy a melegeknek is kell valaki, de ne a betegemre hajts már rá, te szerencsétlen! Kérlek. Vagy ha ennyire Choi Junhong kell, akkor beszéld meg vele, és két hét múlva mehettek akár szobára is, de szerintem az első az lenne, hogy megkérdezed őt arról, hogy akar-e veled lenni, mert amúgy kibaszottul nem korrekt dolog lesmárolni egy veled azonos neműt, miközben alszik, és azt sem tudja, hol van.

- Junhong érzései viszonzottak! – kiáltott rám hirtelen, és ökölbe szorult a keze.

- Kérdezzük meg őt. – mosolyodtam el. – Drága Choi Junhongie, akarod-e hitvesedül az itt megjelent Yoo Youngjae főorvost, vagy inkább annak örülnél, ha az én akaratomat érvényesítve kilöknénk a hatodik emelet ablakán? Jól gondold meg, döntésed egy életre szól!

- Van fogalmad róla, hogy az állásoddal játszol, Himchan? - Vitánk olyan lendületesen folyt, hogy az álmából felvert Junhongnak esélye sem volt közbeszólni.
               - Talán nincs igazam?
               - A szerelem útjába semmi sem állhat!
               - De igen, bogaram. A viszonzatlanság. - mosolyodtam el diadalmasan, majd Junhongra emeltem a tekintetem.
               - Most mondanom kéne valamit? - nézett előre álmosan, rövid hatásszünet után.
               - Tulajdonképpen rajtad veszekszünk, szóval ja, nem lenne rossz. - válaszoltam.
               - Youngjae hyung... - nézett rá a sápadt főnökre. - Kimennél? Kérlek.
Youngjae arca még fakóbb színt vett fel. Először csak nagy szemekkel meredt a fiúra, majd indulatosan kicsörtetett az ajtón.
               - Miért küldted ki? - kérdeztem meg azonnal.
               - Beszélni szeretnék veled. - mondta határozottan, és egy mozdulattal felült az ágyban.
               - Mondd csak.
               - Leszögezném előre, hogy egy szemernyit sem kedvellek jobban, mint Yoo doktort, sőt mondhatni kevésbé, sokkal-sokkal kevésbé bírlak. – nézett mélyen a szemembe.
               - Én is szeretném ugyanezt mondani neked, de sajnos képtelen vagyok bárkit is jobban utálni Youngjae-nél. - mosolyodtam el.
               - Youngjae hyung ma vallotta be nekem, hogy meleg, és nem akarok játszani az érzéseivel, főleg így, hogy tudom hogy szeret. Vagy mi. - fintorodott el.
               - És ez most hogy jön ide? - értetlenkedtem.
               - Hát, tudod, sose volt egy idilli családom. – meredt maga elé. Apám rendszeresen ver. Memóriazavarom is lett miatta többek között, de anyám erről nem tud. Nem merem neki elmondani. Az egyetlen kiút az lenne, ha anya magától jönne rá és válna el apától, de ehhez az kéne, hogy apám dühében nyilvánosan üssön meg. A primitív értékrendjének az fájna a legjobban, ha azt mondanám neki, hogy meleg vagyok. Be akarok neki mutatni egy alibibarátot. Youngjae hyung bármennyire is kedves ember, ő nem lehet az, hisz komolyan venné és… belém szeretne. Ú te jó ég, nem hiszem el hogy tényleg lesmárolt... Na, szóval, tudnál nekem segíteni?
               - Miért pont én? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
               - Hát, izé... Talpraesett vagy, megbízható, és elég irritáló ahhoz, hogy apám azonnal kiakadjon tőled.
               - Ez felettébb motiváló. - bólogattam.
               - Jó, bocs. Segítesz? – kérdezte könyörgő szemekkel.

               - Kim Himchan, a népszerű sebész, aki bármelyik nőt elbájolja pár másodperc alatt, szerinted mikor fog meleget játszani holmi Choi Junhong kedvéért? – tettem csípőre a kezem.

               - Akkor, amikor életet kell mentenie. Tehát most. – mosolyodott el Junhong.

Mit tehettem volna? Igenis van, amikor az embernek félre kell tennie az egóját, és cselekedni. Nem mondom, hogy szívesen tettem, de beleegyeztem, hogy akár a büszkeségem árán is, akár nyilvánosság előtt is, de eljátszom Choi Junhong szerelmét. Orvosként életmentésre esküdtünk annak idején, és ha ezt az életszemléletünkbe kell beleépítenünk, akkor ki vagyok én, hogy hagyjam, hogy ez a kedves, intelligens kissrác még komolyabb sérüléseket szenvedjen?

Na basszus, kezdek  olyan lenni, mint Youngjae.